Pointe Sima (1993 – 2010) – Mk 1, Mk 2, Sima SE és Sima Jubilee
Mint anno a Volkswagen hírnevét a Bogár, a Pointe-ét is saját „néperősítője,” a csöves Sima alapozta meg.
Ebből a minimalista, de váratlanul jól sikerült készülékből rengeteg került a zenebarátokhoz. A karbantartásra, csőcserére érkező készülékek gazdáitól tudjuk, hogy a Simáknak lassan éppen olyan kultusza van, mint a Bogaraknak: sokan az elmúlt lassan negyed században (!) évben már továbbléptek, de a Simát nem adták el, inkább kisebb (mondjuk hálószobai-) rendszert építettek köré. Volt olyan rajongó is, aki komplett fa készülékházat épített a Simájának – lásd a képgalériában.
Az első Sima 1993-ban készült, és ez lett az első sorozatgyártású Pointe erősítő. Méghozzá milyen sorozat! Különböző inkarnációiból összesen annyi készült, hogy mindenképpen dobogós helyen van a Magyarországon valaha forgalomba került hifi készülékek között, még akkor is, ha jónéhány Sima (az akkor még éppen létező) Jugoszláviában talált gazdára.
A Sima neve és kinézete is pontosan tükrözi a koncepciót: igazi csöves néperősítőnek szánták — minimalista kinézet, megbízható szerkezet, zenei hangzás, alacsony ár. Az ötlet a forgalmazóé, a L’Auditeur-é volt, az építész Nagy László (a L’Auditeur tulajdonosa) a formatervezésben is közreműködött, a fejlesztés és a kivitelezés viszont Szabadkán történt.
A minimálkoncepció jegyében csak olyan „extrákat” tudott a készülék, hogy volt például vonalkimenete. Bár ma már csak mosolygunk ezen, abban az időben látványosnak számított a bekapcsolást jelző kék led – figyelem, ekkor még az első kék-fekete (monokróm) kijelzős Nokia 8850 telefon megjelenéséig is még hat évnek kellett eltelnie, tehát ez a megoldás akkoriban valóságos egzotikumnak számított.
Érdekes szolgáltatás volt viszont a bekapcsolás utáni némítás: a csöveket csak kíméletesen fűti fel a vezérlés, ez pozitív hatással van a csövek élettartamára. Szintén praktikus figyelmesség volt, hogy a 4 és 8 ohmos hangfalakhoz külön lecsatlakozás készült a kimenőtrafókról.
A Simában minden „sima”: egyszerű kapcsolás, egyszerű (de azért 1% tűrésű) alkatrészek, egyszerű belső kábelezés. A kritikus helyeken azért eljárhatott a tervezők keze: a trafók például már az Mk1 sorozattól teljesen vállalhatóak, és a csőkészlet is korrekt. A csövek beszerzését segítette az akkoriban a hadseregek rádiós alakulatainak „korszerűsítése” miatt egyszerre piacra öntött szovjet és jugoszláv katonai csövek kiárusítása. Ezeket a különben kifejezetten szép hangú csöveket fillérekért lehetett beszerezni, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az erősítő árát alacsonyan lehetett tartani.
Az Mk1 és az Mk2 előfokában ECC82 és ECC88 csövek dolgoznak, a végfok csövek EL84-esek.
Az Mk2 verzió megjelenését elsősorban az indokolta, hogy az Mk1 alkatrészeiből az évek múlásával nem mindent lehetett beszerezni, így ezeket helyettesíteni kellett – ha pedig már úgyis új alkatrészeket kell válogatni, némileg megváltozott a készülék belső felépítése is. Az igazán jelentős változást az új trafók jelentettek: az évek során a Pointe egyre zeneibb hangú trafókat tudott adott összegből előállítani, a Sima Mk 2-be így már második generációs trafók kerültek.
A Sima SE egyszeri projekt volt, a sikeres Sima erősítő alkatrészbázisának felhasználásával tervezett együtemű (Single Ended) erősítő – az első és utolsó együtemű Pointe, ami forgalomba került.
A korabeli tesztek dicsérték az erősítőt, de piacilag sikertelennek bizonyult. Az ára egyrészt túl magas volt, hiszen a “hagyományos” Simánál 25 százalékkal drágábban lehetett előállítani, másrészt pedig — paradox módon — túl alacsony.
Az együtemű (SE) erősítők ugyanis igen érzékeny hangszórókkal érzik csak jól magukat. A 10 wattos Sima SE olyan 94-96 dB érzékenységű dobozokkal kezdett volna zenélni, ám a piacra kerüléskor, a kilencvenes évek második felében nem volt nagy választék ilyen hangsugárzókból, ami pedig kapható volt, az sokkal magasabb árkategóriában játszott.
Akkoriban a vásárlójelöltek meghallgatták egymás mellett a Simát és annak SE változatát, majd tízből tízen a “dinamikusabb,” ráadásul negyedével olcsóbb alapgépet vitték el.
Ez annyira így volt, hogy egy pár raktárkészleten lévő Sima SE egyszerűen vissza is lett alakítva Simává, egyszerre két gyűjtői ritkaságot is hagyva az utókorra: a pár darab, valóban SE üzemmódban dolgozó Sima SE-ét, illetve a Pointe “kék Mauríciusát,” a Sima SE feliratú dobozba szerelt hagyományos push-pull rendszerű Mk 2 Simát…
Az Mk 2 jelentősebb átdolgozására 2003-ban került sor: a Jubilee név a Pointe és a Sima tíz éves jubileumára utalt 2003-ban. Bár a “karosszéria” maradt a klasszikus cipősdoboz a két nagy forgatógombbal (de a kalapácsfekete helyett elegáns, matt világosszürke felülettel), belül szinte minden megváltozott, beleértve az előfok csőkészletét is.
A legjelentősebb különbség a komoly kimenőtrafók alkalmazása volt – ezek bizony már a későbbi Sixty projekt előfutárai voltak, de a Jubilee-ben külön 4 és 8 ohmos leágazások nélkül.
A végcsövek maradtak EL 84-esek, így az erősítő teljesítménye sem változott, továbbra is 2 x 15W volt, de a hangminőség jelentős előrelépést mutatott a korábbi Simákhoz képest, újradefiniálva a belépőszint fogalmát.
Mint minden Sima készülék, a Jubilee is sokáig az árlistán maradt, csak hosszú évekkel később adta át a a belépő szintű készülék szerepét a kívül-belül teljesen új koncepciót képviselő Amplifica integrált erősítőnek. A következő kerek évfordulóra jelent meg a Sima 20 – az azonban már egy másik kategóriában játszik.
*****
A maga idejében a Sima-család unikum volt: hifisták tucatjait ismertette meg a csöves hangzás csodájával, mert a szokatlanul alacsony ár ellenére a hangja nem volt kompromisszumos. Leszámítva persze azt, hogy a szűkös teljesítménytartalékok miatt nyilván igényelte az érzékeny, könnyen hajtható hangfalak társaságát.
Műszaki adatok:
Névleges teljesítmény: 2 x 15W, Bemenő impedancia: 100 kOhm, Kimenő impedancia: 4 és 8 Ohm, Méretek: 330 x 135 x 335 mm, Súly: 8 kg.
Tesztek:
Képgaléria:
