Pointe Gleam
Fotósoknak kihívás a Gleam: hogyan lehetne a sötétített üveg mögött parázsló három előfok csövet lefotózni?
Sok szempontból különleges erősítő volt a Gleam, leginkább azért, mert a Pointe választékában ez volt az egyetlen hibrid erősítő. A csöves előfokot MOS-FET végfok követte. A kimenő teljesítmény 2 x 60 W.
A Gleam abban is egyedi volt, hogy Magyarországra hivatalosan nem forgalmazták, kifejezetten a szerb (jugoszláv) piacra készült. A Szabadka-Szeged hifitengely mentén azonban végül hozzánk is bekerült néhány példány.
A hibrid erősítőket elsősorban azok választják, akik hallottak már jó csöves hangot, de még félnek a csöves technológiától. A Gleam hangzását tekintve közelebb állt a jobb csövesek meleg, barátságos, színes hangzásához, a félvezetős végfokok tulajdonságaiból inkább azok legnagyobb erénye lett kihasználva, a magas névleges teljesítmény, ami a Gleam-et széles körben használható erősítővé tette: kevésbé volt válogatós akár a meghajtott hangfalak, akár a rajta hallgatott zenei műfajok között, és akár nagyobb helyiségeket is meg tudott tölteni zenével.
Képgaléria: